Kicsiként még egyszerű a világ. A Mindenséget jelenti, ha anya megölel, és az Armageddonnal ér fel, ha eltaszít. Nincsenek kételyek. Nincsenek szintek, kvóták.
Ahogyan lassan tágul a világ, s vele zsugorodik a szobád, egyre több a bizonytalan az életedben. Egyre több a követelmény, aminek meg kell felelned ahhoz, hogy szeressenek.
Mire eléred a felnőttkort, már tudod, hogy nem kapod ingyen. Már nem is reméled. Már ismered a szabályokat, sőt, már te magad is szabsz feltételeket.
Első osztályban nálunk a törpe dívott. A hét törpe, kis igazolványképnyi kartoncetlire nyomdázva.
A törpe jó.
Kapod, amikor ügyesen felelsz, szépen ülsz, nem maszatolsz, nem nevetgélsz, buzgón csillogó szemmel figyeled a nagy felnőttet.
És volt a róka.
A róka nem jó. A rókát a rossz gyerekek kapják. A mászkálósak, a kérdezősködők, a ficergők, a beszélgetők, az elmélázók.
Ha összegyűlt a hét törpe, azért ötös járt. A rókából már öt is elég volt a megszégyenítő egyeshez.
A tanító néni gondban volt velem. Öntörvényű gyerek voltam, hangulatfüggően viszonyultam az iskolához. A törpék és rókák jól megfértek nálam együtt.
Na igen ám, de kisdobos nem lehet ám akárkiből! Azt ki kell érdemelni. És mi annak a módja? Előbb megszerezni a kék szalagocskát, majd a piros gombot. Ezt csak a szorgalmas és jó gyerekek kaphatják meg, akiken máris látszik, h majd dolgosan építik a szocializmust.
Már mindenkinek volt piros gombja. Már lassan véget ért az első osztály, és csak az én iskolaköpenyemen csúfolkodott a – roppant nehezen szerzett – kék szalagocska.
Szerencsére kvótára dolgoztak - legkésőbb évzáróra minden kis rebellisnek is tudnia kellett beilleszkedni, és punktum. Többször is aláhúzva, miszerint nem érdemlem meg, de mégis megkaptam a gombocskát, majd ennek folyományaként ünnepélyesen kisdobossá lehettem az évzárón.
Na, nem mintha ezzel megtanultam volna, hol a helyem.
De azt igen, h ezeknek én sosem leszek elég „jó”.
Nem érek annyit...
Két elcsípett pillanat, melyek megmozgatták emlékeim:
Nagymama és két gyermek siet az utcán. Nyilván hivatalos iskolából-hazakísérés.
A kicsi vékonyka, színes, ugribugri, vigyori. Még.
A nagy elhízott, lompos, mogorva. Már.
A kicsi lelkesen csipogja, mamija kezét szorongatva: És képzeld, fogok kapni 500-at, és kaptam a múlt héten is, amikor… - a nagy gúnyosan közberöffen: Azt te csak hiszed! A csillagért csak 300 jár, jegyezd már meg!
Sétálósan közeledik a pár. Összebújva-fonódva. A férfi 30 körüli lehet. Kopaszra borotvált, bőrdzsekis, újgazdag macsó-fajta. A nő jóval idősebbnek tűnik. Elegánsan öltözött, budai úriasszony külsejű. Nem kelt bennem megütközést különbözőségük, mert hasonlóságuk a szembetűnőbb – a szerelmes összeölelkezés.
A férfi valami pajzánt súghat asszonyának, mert az halkan felnevet. A férfi is mosolyog, miközben hirtelen mozdulattal átkarolja, magához rántja a nőt, és olyan romantikus-regényes, hátrahanyatlós csókot nyom a szájára.
A vad szenvedély közben leesik az asszony napszemüvege. A férfi csak egy pillantás vet oda, majd tovább sétál. A nő lehajol, felveszi a szemüvegét, majd gyorsított léptekkel igyekszik távolodó kedvese után…
Hamar meg kell tanulnunk, hol a helyünk, ha életben akarunk maradni.
De milyen árat fizetünk ezért?
Mennyit ér a lelked?
