Filozófiai értekezés következik. (Nem, de jól hangzik. :))

Még nem tudom, eljutok-e valami felismeréshez végül (csodálkoznék), vagy maradok körben-körben-taposó.
 

Kérdezz meg bárkit. Komolyan. Szúrópróbaszerűen, akárkit. Mit válaszol erre a kérdésre:
- Vajon képes-e az ember változásra?
Én rendszeresen kapom azt a választ, hogy nem.
- Nem. Az emberek nem változnak meg. - mély és jelentőségteljes bólogatásokkal körítve, a sok sokat tapasztalt mind ezt feleli. Általában képesek példaértékű történetet is kiemelni tarsolyukból, eme mélységes és megingathatatlan igazságnak az alátámasztására.
Jó.
 

Válasszunk ismét random módon embereket, és tegyünk fel nekik egy nagyon hasonló, de mégis, alapvetően másik kérdést:
- Mondd csak, változtál, fejlődtél te az életed során?
Borítékolom, hogy amennyiben alanyod elmúlt 16 éves, sorra fogsz efféle hangzású feleleteket kapni:
- Ó, hát persze! Eleinte még..., aztán később persze... - Korábban gyakran, de manapság már inkább... - Régebben soha..., de mostanság... - Fiatalkoromban jellemzően..., azonban újabban...
És Hugo és Balzac és La Fontaine egymás vállát lapogatva zokognának a szebbnél szebb és emberibbnél emberibb fejlődéstörténeteken.
Hohóóó.
Ugye, hogy itt valami nem stimmel, nyájas olvasóm?
 

Lássuk, mit válaszolnék én a fenti kérdésekre.
Először is: igen, márpedig sokat változtam. Sőt. Egyenesen fejlődtem.
Másodszor pedig: igenis, az emberek képesek változni.

De tudom, hogy milyen bitang nehéz "jobbá lenni", és hogy ehhez gyakran van szükség valamiféle mentorra, tanácsadóra, példaképre, pszichológusra - és tisztában vagyok azzal is, hogy a változások nem feltétlenül pozitív irányúak.

Jó kérdés lenne, s ide illő, de most erre nem térek ki, hogy vajon a leépülés, szétesés, összetörés "sorsszerű"-e, eleve hordozta-e az illető magában ennek karmáját, vagy - ó, jaj, ez is? - véletlenszerű, hogy kit sújt?

Nos, térjünk vissza az eredeti témához, az emberhez, és tegyük fel a fentiekből szerintem egyenesen következő alapvető kérdést:
Ha valaki VALÓBAN AKAR jobb ember lenni, létezik-e BÁRMI, ami ebben az elhatározásában megingathatja, és annak kivitelezésében meggátolhatja?
 

Van-e hát szabad akaratunk, vagy a sors tép és lököd minket kedve szerint, s mi csak balgán hisszük, mert hinni jó, mert hinni kell, hogy előre?

Vajon mi alakítjuk-e életünket?

Felismerés persze nincs.

Mindig csak azok a fránya kérdések.